2010. április 26., hétfő

Egy kis kulissza titok

Mint az köztudott, Safranek szavaival élve a Macskafogóból, én voltam az Alkossunk együtt játék második fordulójának háziasszonya.
Jó egy napot/éjszakát gondolkodtam a játék feladványán,de végül szűkítve kört, a  végére egy általam kedvelt téma mardt fenn a rostán, a Ligeti rock'n roll.

Elküldtem az éterbe a kiírást, a határidőt és a történetem itt kezdődik.
Kitaláltam egy tök jó gyűrűt erre a játékra, de közben ezer más dolgom volt, mert egy vállalkozás elindítása, amin épp fáradozom nem kevés háttérmunkával jár, így egyszerűen nem volt időm leülni az üveg mellé és a fejemben lévő ötletet meg is csinálni. 
A napok csak teltek a határidő csak közeledett és én éreztem, hogy ebből ha nagyon gyorsan nem találok ki valamit, bazi nagy leégés lesz.
Pár nappal a határidő leadása előtt, már tudtam, hogy a megálmodott gyűrűmből semmi sem lesz, hisz tuti nem fogok elkészülni az égetéssel határidőre, a fotóról már ne is beszéljek.
És akkor kigyulltak a fények az agyamban, hogy abból kellene kitalálni valami játékosat, és a saját magam által kiírt témára rímelő ékszert, amim már van. Vagyis azokból az "elfekvő" munkáimból kellene összegyúrni valami épkézlábat, amik csak úgy ott heverésznek "szana-de-széjjel", egy darab gyöngy, vagy épp egy olvasztott üveg. Ebből a szorult helyzetemből született meg a masnis-pöttyös gyűrűm, amit végül is beneveztem a játékra.
Olyannyira, megkedveltem, és remélem ti is szeretni fogjátok, hogy erre a témára felfűzve szeretnék egy 50-es 60-as évek kollekciót készíteni. 
A kollekció új darabjai, a gyűrű testvérkéi már készülnek és remélem hamarosan nektek is megmutathatom.:-)

Néhány kép újra a gyűrűmről játékon kívül.







7 megjegyzés:

  1. Ehhez képest igen jól sikerült! Nekem ez tetszik a legjobban a pályművek közül:o)

    VálaszTörlés
  2. Köszi Kriszti!
    A szükség tud csak igazán kreatívvá tenni..:-))))

    VálaszTörlés
  3. Szerintem nagyon jó lett, ötletes, új, tetszik :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon új, nagyon ötletes! :-)

    VálaszTörlés
  5. Én egyszerűen megveszek érte annyira jó!!!

    VálaszTörlés
  6. De édesek vagytok köszönöm!:-)
    Komolyan készülnek már a többiek, csak az elmúlt hetekben mindre volt időm csak az ékszereimre nem.

    VálaszTörlés