A következő címkéjű bejegyzések mutatása: üvegékszer. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: üvegékszer. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. február 1., kedd

Enteriőrök és ékszerek egy családban

Egyik nap találtam egy jó kis írást, ami a 2011-es év, szín előrejelzéseiről szólt az enteriőrök  és a divat világában. A  cikk Li Edeelkort a Trend Union nevű stílus- és trendelőrejelző cég alapítójának forrásából fakadva mutat be 7 színcsoportot, enteriőrökön és madarakról készült  festményeken keresztül.

Itt találtam rá több olyan színvilágra amely az én nemrégiben készült ékszereimet is jellemzi. Nagyon megörültem ennek hisz mint enteriőrtervező számomra mindkét világ nagyon-nagyon fontos. Így, arra gondoltam, hogy megpróbálom az ékszereimet összepárosítani az enteriőrök fényképével és megmutatom nektek milyen közös színharmóniát fedeztem fel bennük, és nagyon remélem hogy hasonló érzéseket váltanak ki belőletek is mint belőlem, és ti is úgy látjátok, hogy olyanok mintha egy családba tartoznának!?
 
Az első ilyen színcsoport a Urban Bird:
 (együttlét, összhang, semleges, absztrakt, minimalista, városi)



A másik színcsoport a  Black Birds
(újszerű, radikális, provokatív)


Természetesen mindkét színcsoporthoz egy egy madár festmény is tartozik, a  madarak képeit és a többi színcsoportot is megnézhetitek a  Ágy-Asztal-TV blog,Tendenciák 2011-re írásában. Ajánlom, nagy-nagy szeretettel.

2010. november 18., csütörtök

Csipkés üveg

Az üveg - csipke kollekcióm új darabja ez a nyakláncom. Már az üveg része önmagában is selymes fényű, és elegáns hatású, de a kézzel festett (Nina) csipkétől szerintem még különlegesebbre sikeredett.
 





A nyaklánc kapható az új hazai-divat online áruházban a Fehérollóban!


2010. november 16., kedd

Tenger

Egy  kedves Facebook-os követőm írta nemrég erre a nyakláncomra, miután kitettem az oldalamra, hogy olyan mint a tenger.:-)) Köszönöm ezt a nevet, mert az ékszereim elnevezésével mindig hadilábon állok.:-) Ez szerintem nagyon találó, így hát kinema módra ilyen a tenger.



2010. szeptember 10., péntek

Giga medál, szőrös textillel kombinálva II.

Szintén az ősz motivált mikor ennél a medálomnál is a szőrös akasztó rész választottam. Nekem nagyon bejönnek a szőrös textil kiegészítők. Nektek? Ez a szőrös akasztó ráadásul még kissé csillog is. A medál színeiben ugyan nem teljesen őszi, mert a zöld kissé elüt a föld színektől, de szerintem ez nem olyan nagy baj.:-) Ez a medálom szintén nagy méretű, oldala csiszolt és polírozott., így látszanak az alsó kereszt színek is. Remélem lesz majd aki beleszeret. Ő is a többi giga őszi medálommal együtt a Magyar Kézművesek Boltjában kapható.

 

2010. augusztus 8., vasárnap

Újra masni

Mostanában nem sok időm maradt az alkotásra, de azért pár meglévő már félig kész munkámat igyekszem befejezni, amikor csak az időm engedi,. Nem a kedvvel állok hadilábon, hanem az idővel. Talán ez már a jövőhéttől másként lesz.:-) Így most egy régebbi masnis kollekcióm új szerzeményét mutatnám meg nektek. 

Saját lámpagyöngyöm újra masniba öltöztetve. Zöld lámpagyöngy, zöld organza és már kész is az 50-es 60-as évek kollekcióm új darabja. 





2010. augusztus 4., szerda

Fekvő mini

A fekvő medál annyira a szívemhez nőtt, hogy csináltam belőle egy kicsit is, próbából. Ugyan abból a kék dichroic üvegből készült, mint pár régebbi gyűrűm, amit a Magyar Kézművesek Boltjában is lehet kapni. 
Itt a minimanó mérete miatt, nincs semmi plussz. Egy sima egyszerű ezüstmedálon nagyon jól mutat. Szerintem!:-)




A hozzávalók!



2010. július 15., csütörtök

Magyar Kézművesek Boltjában - kinema üvegékszerek

Nagy megtiszteltetés ért, elutazásunk előtt pár nappal sikerült Deák Mártival és Bardócz Évivel megállapodnom, hogy ezentúl kinema üvegékszereket is lehet kapni a Magyar Kézművesek Boltjában

A bolt tüneményes, kedves és csupa-csupa jobbnál jobb kézműves munkákkal van teli. Ezért is nagy megtiszteltetés számomra, hogy ezentúl az én ékszereim is ott lehetek az igényes, egyedi kincsek között. Nagy-nagy boldogság ez számomra.:-D Hipp-hipp hurrrááá!!!:-D

Ha lesz időtök és kedvetek mindenképpen látogassatok el Budára, igyatok egy  bodzaszörpöt (isteni finom, én kipróbáltam, az egyik legnagyobb kedvencem) és nézzetek körül ebben a csodaszép kávézóval egybenyitott boltban. A kiszolgálás kedves, az innivalók finomak és még hab a tortán a sok-sok szép kézművesmunka.

Pár új és régebbi nyakláncom, gyűrűm is  már a Boltban van. 
Kettőt ebből meg is mutatok, (a rózsaszín már elkelt, épp tegnap tudtam meg):-)



Indulhat a felfedezés!

(a fényképekért ezer bocsánat, de olyan gyorsan alakultak az események, és mikor kész lettek már nem volt időm elvinni fotózni őket, és én még itthon csak ilyen képeket tudok csinálni)

2010. július 14., szerda

SOS nyereményjáték ma éjfélig - kinema üvegékszer

Tudom, hogy későn szólok, de csak ma jöttem haza (10 nap pihenéssel és munkával internet nélkül) és csak ma olvastam a nyeremény játékról a facebook-on. Szóval hátha van még valaki aki kedvet kap a játékhoz a Magyar Kézművesek Boltjában egy üvegékszeremért. 

Sok érdekes mesélni valóm van, hamarosan jelentkezem!:-)


2010. június 29., kedd

Szines alkalmi

Egy erős színvilágú türkiz nyakláncomat szeretném megmutatni. Kicsit szakítottam a hagyományaimmal és most nem vékony, légies organza és selyem szalagot, hanem egy széles, masszív, de egyben elegáns selyem szalagot választottam. A medálom kicsit türkiz,  kicsit fekete-kék, kicsit sima, kicsit dicroich üveg. A színei nagyon élénkek és figyelem felkeltőek, elbújni nemigen lehet vele.:-) Szerintem nem csak a fekete szín lehet alkalmi, persze imádom a feketét (IS) alkalminak...:-)




2010. június 25., péntek

Alkalmi viselet - magas gallérban

Nagyon szeretem a collar choker, azaz magas gallér nyaklánc hosszt. Ez általában 31-33 cm közé esik, és szorosan a nyak közepére fekszik. Azokon a nőkön akiknek hosszú vékony nyaka van, szerintem olyan nőies, és kecses. Kiemeli a nyakat és oda vonzza a tekintetet, elegáns és kicsit olyan arisztokratikus is egyben. 
(Ha nem lenne kerek fejem és tömzsi nyakam tutira csak ilyet hordanék.:-D)

Sajnos eddig nem volt nagy sikere ennek a hossznak, talán ha írok róla más is megkedveli. Igaz, ez pont az a hossz amit fel kell próbálni, és akkor üt, olyan..húúúúúúú, ezt nem gondoltam volna, hogy ennyire jól áll típus.
Ez a nyakláncom is egy ilyen, collar choker. A fekete organza szalagtól, egy alkalmi viselet. A fusing medált egészen apróra csináltam pont azért, hogy ne legyen domináns, és persze nehéz, hogy kiemelje a nyakat, ne pedig elvonja róla a figyelmet. 
Épp ma próbálta fel egy kedves ismerősöm és nagyon jól állt neki, így meg is kapta tőlem, ajándékba remélem szeretni fogja.:-)
Gondoltam megmutatom nektek is, és hátsó szándékom, hogy egy kicsit népszerűsítsem ezt a nyaklánc hosszt.





2010. június 21., hétfő

Barnák

Remélem jól telt a hétvégétek.:-) Nekem pakolással, mert egy kis műhely részt kell kialakítanom az üvegeim és a szerszámaim számára a lakás egyik helyiségéből. Egy háló egy nappali és egy ablaktalan hall....melyik ujjam harapjam???:-)))
Megoldás még nincs, de pakolni azért már elkezdtem...:-)

Azért gondoltam mutatok két nyakláncom. Ők nem a romantikus vénámat tükrözik, ezért aztán nincsen  se masni se csipke.
Van viszont barna színű selyemszalag, keleties vonású fémgyöngy és két eltérő hangulatú, de egyaránt barna színű üvegrogyasztással készült medál.








2010. június 18., péntek

Sohase mondd!:-)

Most újra egy saját készítésű lámpagyöngyömet díszítettem kék színű organza masnival. Ez a gyűrű szintén az 50-es 60-as évek kollekcióm  egyik darabja. 
A lámpagyöngy kék alapon zöld mintás. A masni kicsit nagyobbra sikeredett, de úgy megtetszett, hogy megtartottam ilyennek.....többféle masni többféle egyéniség.:-) 
A kék szín közel áll a királykékhez. Nemigen szoktam kék színből üvegékszert készíteni, de ez az áttetsző kék, alap a harmonizáló organza szalaggal olyan légies, és kecses lett, nagyon megtetszett. 
Így borul az az elképzelés, hogy na csak a (pont-pont-pont)...na azt soha!:-))) 
Megtanultam (persze nem csak ebből), hogy sohase mondd, hogy soha!:-)






2010. június 16., szerda

Nyertesek!

Először is nagyon-nagyon köszönöm, hogy ennyien jelentkeztetek a játékomra, és válaszoltatok a kérdéseimre. Nem számítottam ekkora érdeklődésre. 
Fantasztikusan jól esett, az a sok-sok kedved, dicsérő és biztató szó amit Tőletek kaptam.:-))))
Az elmúlt hetekben írt bejegyzéseitek minden estémet feldobták, és megerősítettek abban, hogy jó úton indultam el. Ez  volt számomra a legfontosabb üzenete ennek a játéknak, mert az alkotás, és az ékszerkészítés lett az életem. Természetesen  a válaszok sok segítséget nyújtanak még abban is, hogy a közeljövőben még jobb és minőségibb ékszereket készíthessek, alkothassak valamint a lehető legjobb kiszolgálást tudjam a vevőimnek biztosítani, és ebben voltatok nagy segítségemre.
Köszönöm, Köszönöm, Köszönöm. Köszönöm.......:-))))

Lássuk végre ki a két szerencsés nyertes?

Tudom, hogy a többségeteknek a nyaklánc volt a nagy kedvence, így először a nyakláncot, sorsoltam ki és csak utána a gyűrűt. Remélem mindkettő szerető nyakra és kézre talált.:-))))
Akik írtak kommentet (bejegyzést) azoknak a neve bekerült egy  random.org-os kalapba, és így sorsoltam ki a két nyertes.


A NYAKLÁNC NYERTESE: KICSODA!

Részletek:

A GYŰRŰ NYERTESE: SZOHRNÉ ECKER

Részletek
 
 
GRATULÁLOK A NYERTESEKNEK!:-)))

Kérlek Mindkettőtöket, hogy e-mailben keressetek meg, legkésőbb 2010. június 23.-ig hogy eltudjam postázni az ajándékotokat!
(Ha nem jelentkeznek a nyertesek automatikusan a következő név lép a helyébe)


Remélem azért a többiek sem csalódottak, szeretném ezt a "Játék kinema üvegékszerért" ötletet majd máskor is játszani  Veletek és mindazokkal akik megtisztelnek jelenlétükkel.
Mindenkinek további sok szép alkotást, írást, olvasást kívánok!

 

2010. június 12., szombat

Szemezgető KÁOSZ!

Tegnap kora délután benéztem a Meskára és a főoldali, kiemelt szemezgetőben pont az én egyik esküvői nyakláncom volt beválogatva. Húúú, nagyon örültem, gondoltam, majd este ha leülök újra a géphez, elmentem és megmutatom nektek is. Erősen koppantam.:-)))
A főoldali szemezgető nem került bele a szemezgető válogatásba, egyszerűen szőrén-szálán eltűnt!!!
Mivel a férjecském is látta, mert örömködtem és mutattam neki is, így még tanúm is van rá, hogy ott volt!!!!
Ezért tegnap nem tudtam megírni és kitenni a képeket. Gondoltam hátha csak valami adminisztrációs hiba és majd ma ott lesz, de ma sem volt ott.
Így írtam egy levelet a Meskának. Most várom a választ!!!

Tudom, most az az új módszer, hogy egyszerre több szemezgető kerül be a válogatásokba és majd egyszer kikerül a főoldalra is. Én megmondom őszintén jobban szerettem hogy előbb a főoldalon volt és utána került be a szemezgető válogatóba,mert így biztos lehettem benne, hogy már a főoldali bemutatáson túl vagyok  Ez az új módszer kissé zavaró, mert a belső oldalon nincs sorrend. Van úgy hogy egy frissen bekerült szemezgető egyszer csak az X-dik oldalra kerül.....nekem pedig, aki nem lógok állandóan a szemezgetőn, sok oldalt kell végig nézzek, hisz nem tudhatom hol rejtőzik egy friss, eldugva. Kicsit káoszosnak tűnik az egész!
De ami most a leginkább bosszant, az az eltűnés...hová lett?? és miért???

Most ennek a mazsolázgatásnak köszönhetően rátaláltam még 3 szemezgetőre is ahol az egyik gyűrűmet beválogatták.:-)))
Meglett a negyedik is (mikor írtam ezt a postot még nem volt meg, de ma 2010.06.14-én meglett, az elveszett, így be is tettem a helyére). Csakhogy érthető legyen ez a 2 mondatom is!:-)))




Köszönöm Nektek  Vancsavarr, Reyca, Gigiart !:-)))))))))



Azért megmutatom közelről is a  szemezgetős gyűrűm!:-)))
Ha megjött a válasz a Meskától, akkor majd azt is közzéteszem.




2010. június 7., hétfő

Giga medálok....valami más

Mostanában sok romantikus üvegékszert alkottam, fő csapásirányom az  elmúlt  hónapokban  ugyebár a masni volt.
Arra gondoltam, hogy két régebbi munkámat is megmutatnám. Mindkettő más stílusú, köze sincs a romantikához.:-)
A medáljaim formája nem annyira megszokott az üvegékszereknél. Igyekeztem méretben is eltérni az átlagtól., így giga nyakláncok lettek giga medállal.:-)
Mivel mindkét medál régebbi munkám, (de még nem írtam róluk, nem mutattam meg őket), az egyik  már nincs is nálam, a barátnőm a türkiz-kék színűbe beleszeretett és neki is adtam, de a fekete-lila nyakláncom még befogadó szerető családanyára, leányra vár :-)

Lássuk a nyakláncokat, az első....


Ez a nyakláncom, türkiz-zöld színű (talán nem csoda ez a színvilág, ugye?) :-)  Téglalap alakú, nem tömör, így ettől modern stílusú a nyaklánc. Eltérő a formája az átlag üvegékszerekétől (de ezt már írtam):-)
Ebbe a nyakláncba a barátnőm beleszeretett, és neki is adtam, ugyanis a medál szépséghibás.  Szóltam neki, higgyétek el, de így is tetszett neki. :-) A bibi oka a dicroich üveg volt. Ugyanis a dicroich üvegnél sem mindegy, hogy melyik oldalát égetjük ki. Én előkészítettem, az üveget, és a kemencébe mikor betettem és odébb akartam tolni, akkor az egyik (ugyan elvileg oda ragasztott) dicroich üveg  díszítő elem a sarkáról leesett. Mivel ez az üveg egy nem domináns színű vagy mintájú dicroich, és ráadásul pici is volt már nem tudtam megállapítani a színét és fonákját. Égetés után derült ki, hogy másik oldalát mutatja, így az egyik sarok kilóg a sorból. 
Sosem lehet tudni mit rejt a kemence.:-)


Ezen a képen jobban látszik a jobb alsó sarki szépséghiba, azaz mennyire eltérő az üveg két oldala égetés után




A másik nyakláncom fekete-lila színű. Szintén eltérő formavilágú, hasonlóan az előző medálomhoz. A tetejét fém gyöngy és gyöngykupak díszíti. Szintén egy nagy méretű giga medál, hosszú pamutszálon.


2010. június 1., kedd

Esküvői lázban újra együtt alkottunk!

Az új játékban Reyca egy nagyon jó ötlettel állt elő. Játszunk esküvőset!!!:-)))) 
Örültem az új témának, mert már régóta foglalkoztam gondolatban az esküvői ékszerekkel. 
Eddig csak halogattam, de most Reyca jóvoltából megalkottam életem első két nyakláncát, és úgy tervezem ennek lesz még folytatása.
Amíg nem készítettem el a saját játékomra a  "ligeti rock'n roll" gyűrűmet addig egészen más elképzeléseim voltak az esküvői ékszerekről, de mióta a MASNI rám talált azóta egyszerűen az üveg-textilmasni kombináció annyira teszik, hogy lassan az ékszereim része lesz. Persze mi másra sikeredhetett volna a játékra készült nyakláncom, mint  masnisra!:-)))
De csak az egyik...a másik láncom inkább egy vagányabb, kissé alternatív  vagy modern menyasszonyra való (nem ezzel neveztem), de nekem ez is nagyon bejön.:-))))

Szóval, MUTATOM........

Az első nyakláncom, (sajnos nem annyira látszik a képen, jobban nem sikerült lefotózni, utólag jöttem rá, hogy valami sötétebb háttér kellett volna, na mindegy) elvileg fehér-bézs színű csíkos, rajta a kinema masnival!:-)))))))))
A nyaklánc selyem és organza szálon függ, ami szintén bézs és fehér színű. A masnitól olyan kis romantikus nyaklánc lett, szerintem.:-)






A másik nyakláncom, inkább egy extravagánsabb menyasszonyra való, aki szereti a hagyományostól kissé eltérő dolgokat ( magamból indultam ki:-))) Bézs csipke és egy csillogó lábnyom a fő motívuma. 
A lábnyom maga nem annyira domináns (ezt is nehéz volt fotózni) a világos alap miatt, de természetes fényben, napsütésben szikrázóan csillog. Nem utolsó sorban mondani valója is van.:-))




Köszönöm az új játékot, ez is nagyon izgalmas volt, mint az előzőek és persze gratulálok mindenkinek, mert csak ámultam  milyen jó kis üvegékszerek készültek  fusing vagy  lámpagyöngy technikával.:-))))
Húúú, Judit (Glassimo) várom a folytatást!!!!:-)

2010. március 29., hétfő

Fityegő egyéniségek

Még az utazásunk előtt vettem pár üveggyöngyöt és csináltam belőlük fülbevalókat, mert addig is míg nem tudok itthon saját eredeti üveggyöngyöt gyártani egyszerűen nem bírom nélkülük. Ilyenkor próbálok azért a lehetőségekhez képest egyéniségeket keresni, illetve egyéniségekké tenni őket.
Nekiültem hát füliket gyártani, mert ehhez volt ihletem és ismét sikerült egy pár igen hosszú darabot készítenem.

Megláttam például ezt a türkiz üveggyöngyöt és úgy éreztem ez csak is nagy fülbevalónak kívánkozik. Addig tekergettem hozzá a drótot, míg ez sült ki belőle.
Méretes egy darab lett, de Én szeretem.
Igaz a drótozással akadtak problémáim, amíg egyforma hosszúak lett.(erre még nincs kialakult technikám hogyan is lehetne egyszerűbben), de addig-addig csűrtem-csavartam míg Ő sikeredett ki belőle!





Ennél a csokros fityegő egyéniségnél, már előre tudtam, hogy cseh üveggyöngyökből szeretném, de a színe csak a boltban alakult ki.
Nagyon tetszenek a csokorba gyűjtött köves fülik, gondoltam megnézem milyen ha mindez üveggyöngyből áll. Szintén nagyocskára sikeredett, de nála, már ez volt a szándékom.